Másfél éves nagyfiú

Akármilyen hihetetlenül is hangzik Ábrisnak megint félszülinapja van. Magasság: 90 cm, testsúly: 12.8 kg, lábméret: 21, fogak száma: 14. Elképesztő a beszélőkéje, egész nap jár a szája (láthatóan anyai nagyapjára és nem az apjára ütött), szerintem hamarosan visszasírjuk a korábbi csendet és nyugalmat. Folyamatosan mondja, mondja és biztos értelme is van, mert sok szót értek vagy egy idő után leesik, hogy melyik korábbi sztorit magyarázza. Össze is teszi már a szavakat mondatokká, néhány példa: megeszi a kivit és utána konstatálja, hogy „nincs több”. Kapott egy bilit, amivel egyből szerelembe esett, ha kikerült a látóteréből egyből kérdezi kicsit parasztosan „hun van bili?”, aztán mikor észreveszi boldogan felkiált „otvaaaan!” Még a ragozás nem tökéletes, egyesszám második személyben beszél magáról, tehát ha valahol elég volt, akkor kijelenti, hogy „kijössz”, hasonló logika alapján ha valamire fáj a foga, akkor kijelenti, hogy „tied”. Ezt persze tőlünk tanulja, hasonlóan az „adom” és a „várjál” szavakhoz. Ha valamit nagyon szeretne, hogy csillapítsam a nyüszítést, mindig mondom neki, hogy „adom” vagy „várjál”, ő meg ebből azt szűrte le, ha valamit nagyon szeretne az „adoooom” vagy „vájá”. Tudja már azt is, hogy „enyém”, de még nem teljesen világos, hogy ezt pontosan mikor is kell használni. Tisztul is a beszéde, egy-két babaszót már el is hagyott és helyette kimondja a rendes szót. Így lett a bumbából banán, amit kicsit persze sajnálok, olyan édes volt ahogy mondta. Már tud néhány angol szót is Jon jóvoltából és ezeket csak neki mondja. Ilyen a tenkjúúú, hájú (how are you), bájbáj, jesssz stb. Nagyi beidomította, hogyha azt mondja „köszönés” akkor azt kell mondani, hogy „viszlát”. Ábriska olyan eminens, hogy múltkor mikor mentem el hazulról eldarálta az összes tudományát a témában: bájbáj, pápá, szijaaaa, heooo, viszlát. Mond olyan szavakat is, amiket nem is tanítottunk neki, de valahogy mégis megjegyezte: kés, torta, megnyomni, világít, ápéá (apáé), kutya farka stb.

Kezd kiütközni az egyénisége, nagy megmondó ember lesz. Látott valahol egy buszt, lelkesen kiáltozott, hogy „busz, busz, ot”, de én nem láttam, így a felnőtt bölcsességével mondtam, hogy nincs ott busz. Aztán mikor mégis észrevettem bocsánatot kértem: igazad van, tényleg van ott busz. Ezután egész délután azt hallgattam, hogy „iza, busz, iza!”. Na tessék, a kis tökmag már most kioktat… Szintén nagyon tudálékosan tudja mondani, hogy „úgyni”.

Persze a „szeretlek anyát” esze ágában sincs kimondani – igazi pasi, nem szeret lelkizni (max a „szeretlek kisbuszomat” – egy idióta mesekönyvből vagy szeretlek Déda, Don, apa vagy gyakorlatilag bárki más aki szembejön az utcán), de a káromkodás már nagyon megy. Lazán nyomatja, hogy „basszus, szar, anyád”.  Én nevelésem… Síelésnél egyik srác kimondta, hogy „szar”, Ábriska persze egyből elkezdte utána szajkózni „szarszarszarszarszar”. Szegényt meg intenzív lelki terrornak vetettem alá, hogy mire tanítja a gyerekemet.

Hihetetlen ahogy össze tudja rakni a képet: időjárástól függetlenül mindig mondom neki az ismert mondókát „fújja a szél a fákat, letöri az ágat, recccs”, erre egyszercsak, mikor fújt a szél boldogan kijelentette: „szél”. Nem tudom honnan tudta, sosem tanítottam neki így külön. Rászokott arra, hogy mindent körbemutogat. Mondja, hogy „otis, otis, otis” aztán körbenéz és nagy sóhajjal kezét széttárva annyit mond „minden!”.

A korábban említett bili nagy népszerűségnek örvend, amint megkapta egyből ki kellett próbálni, akkora kupacot tett bele, hogy úgy kellett leugrani róla. Megtisztelte már a szőnyegünket is különböző formákban, ezzel kapcsolatban viszont az én lelkesedésem határtalan… Mostanában fogat is mosunk, már egész jól megy, most épp a köpést gyakoroljuk.

Voltunk Ausztriában pár napot, ahol a vendéglátónk nagyon kedves volt, de Ábris mégis félt tőle. Mikor mondtam neki, hogy nem szereti a szakállasokat másnapra megborotválkozott. Folyton kényeztette Ábrist mindenféle édességgel, de én, az odafigyelő anya persze résen voltam. Kapott egy Milky Wayt, amit minden nap nézegetett az apjával, hogy az az övé és majd egyszer megeheti, de én olyan szemét voltam, hogy mondtam apjának együk meg mi, mert ő úgysem eheti meg mielőtt lejár a szavatossága.

A csoki természetesen kedvenc eledel bármilyen formában. Vettünk kicsi csokikockákat (Schogetten), viszonylag magasan tároltuk. Mikor pár másodpercig nem figyeltünk felmászott a székre, elcsent belőle, gyorsan tömte a szájába, aztán mikor rákiabáltunk még gyorsan betömött párat. Hiába, ő is az amit megeszel az a tied elv mentén halad. Húsvétkor kapott pár mini csokitojást, a kertben dugtuk el – napok múltán is néha körbejárt a kertben a füvet kémlelve miközben mantrázta, hogy „tojás, tojás”.

Kint találkoztunk egy kislánnyal, akinek nagyon megtetszett Ábris, kézenfogva sétáltak. Ábris persze tipikus pasi módjára viselkedett, a kislány tepert, ő meg folyton kihúzta a kezét, de mikor a kislány elment, akkor mutogatott utána, hogy „ö, ö, elment”. Milyen érdekes, hogy már ilyen korán megnyilvánul a nemek jellegzetessége.

A mesekönyvben ügyesen mutogatja a dolgokat, de nagy kópé ám, mert ha valamit nem tud, akkor simán rámutat valami másra. Már most tud pókerarccal blöffölni. A peugeot-kat viszont felismeri az emblémájukról, ha lát egyet mindig vad oroszlánüvöltésben tör ki. Múltkor kérdezgettük tőle a szokásos dolgokat: hol van apa füle, orra, szája stb. Mutogatta szépen. Aztán gondoltuk ugyanezt eljátszuk Déliával is. Kérdezzük: hol van Délia füle? Déliának ki volt bontva a haja. Keresi, keresi, nem találja, egyszer csak rávágja: NINCS! Ez a fül téma máskor is érdekes volt: mama kérte, hogy fogja meg a kosár fülét, erre belecsimpaszkodott mama fülébe.

Jópár hétig nagyon rosszul evett, főtt ételt egyáltalán nem, na nem vettem nagyon a szívemre, de nem tudom miért éppen a banán és a kolbász diétára esett a választása, biztos valamelyik celeb találta ki ezt a táplálkozási irányt is. A virsli azért általában jól csúszik. Gyanútlanul kérdeztem az apját, hogy mit adjunk a gyereknek vacsorára? Virslit rég evett, jó lesz? Erre az addig békésen ücsörgő gyerekem felpattant, odacsörtetett az etetőszékhez és elkezdte magát a földhöz verni, követelve, hogy „virvi, virvi, hamm, hamm”. Mi meg csak úgy pislogtunk.

Sikerült teljesen rágyógyulni a cumira, amit kín-keservvel végre visszaszorítottam. Csak alváshoz meg hosszabb utakhoz engedélyezett. Alvás után mindig elköszönünk a cumitól, Ábris mondja neki, hogy „szia”. Fürdés után meg mondjuk neki, hogy „vár a cumi”, erre azonnal kilő, vagy ha csak annyit mondunk, hogy kiszállás, akkor megkérdezi, hogy „cumi vár?”. Lefekvés előtt mikor issza a tápszert végig azon akciózik, hogy a cumiját bedugja a számba. Nagyokat cuppantok, de így is alig bírom elkerülni, hogy nekem is cumizni kelljen. Nagyon aranyos volt, mikor véletlenül napközben szembejött a cumi, tudta, hogy nem szabad bevenni, így mint egy gyógyult szenvedélybeteg csak távolról nézte, nézte, néha megérintette az ujjával, de nem akarta bevenni. Egy félőrült pasi rákiabált az utcán, hogy „veszed ki a cumit!”, erre annyira meglepődött, hogy azonnal kikapta és köpni-nyelni nem tudott. Azóta is emlegeti, hogy „veszed ki!”. Utazott a villamoson, közben néha meg-megrúgta a szemben ülőt. Nagyi mindig mondta, hogy „bocsánat”, Ábris meg ezt úgy tette össze, hogy az a játék, hogy megrúgom és utána bocsánatot kérek. Szembenülő biztos örült neki. Bankban meg hülye nyanya beszólt: jólnevelten viselkedjél! Késsel-villával ne egyen másfél évesen?!?

Tanítottam hogy csinál a nyuszi, húzogattam az orromat. Próbált utánozni, sűrűn pislogott, mikor nem tudta olyan sűrűn csinálni bezárta szorosan a szemét. Ha viszont mondjuk neki, hogy utánozós majom, akkor a száján keresztül hangosan hosszan beszívja a levegőt (ez a majom úgy csinál, hogy ÚÁÚÁÚÁ akar lenni). Jimmy kutyát is nagyon szereti, mondtuk neki, ott alszik Jimmy, erre lefeküdt ő is mellé.

El tud már számolni 10-ig, mondja utánunk a számokat, de van egy-két pár, aminél tudja mi a következő. A 4-re rávágja, hogy 5, a 9-re pedig hogy 10. Csak matematikus lesz! Azért a tükröt még nem tudja hova tenni. Álldogál a tükör előtt, mondja: baba, labda, baba, labda. Megfordul, elrúgja a labdát. Nézi újra a tükröt, ahol már csak a babát látta és elkezdte keresni a labdát. Ahol voltunk síelni ott zuhanyfülke volt vagy 10 centi átmérőjű lefolyóval. Ábris kivette a dugót és nagyon közelről belenézett. Biztos lelátott a Dunáig. Múltkor válogattuk a mosnivalót, 4 kupac volt, Ábris mindig tette a ruhákat a megfelelő színhez. Nagyon ügyesen be tudja már azonosítani a hideget/meleget. Ha forró a kaja vagy a kézmosóvíz egyből mondja, hogy „meleg”. Nagyon jól tájékozódik és jó a memóriája is: mikor kanyarodunk be a szüleim utcájába, már elkezdi mondogatni, hogy „lópa, lópa” – tehát hogy itt lakik a nagyapja (az Opát vicceskedve lópapinak mondjuk).

Éjjel felsírt, átkéredzkedett a mi ágyunkba. 10 percig aludt köztünk, aztán felült és kijelentette, hogy „vissza”. Nagyon tapintatos ha egy szobában alszunk. Ha előbb felkel mint mi, akkor eljátszik 20-30 percet is, közben nézi, hogy fent vagyunk-e. Én persze alvást színlelek, aztán ha kicsit mozgatom a lábam egyből levágja, hogy már nem alszunk és hatalmasat kacag.

Elvittem Ringatóra (éneklős, mondókázós baba-mama foglalkozás), persze Ábris egy döcögtető-röcögtetőt nem ült végig az ölemben, rohangált körbe-körbe míg én magamat szórakoztattam. Néha a foglalkozásvezető arcától 10 centire megállt, kicsit belepengetett a gitárjába, megcibálta a furulyáját stb. Azért valami csak megmaradt benne, mert szereti otthon mondogatni az ott tanult mondókákat. Egész jól tudja már, hogy „adóóóóóós” (nekem ez a falu) meg „nem, nem, nem” (adós) vagy „duda, duda, duda”.

Havonta nyírjuk géppel a haját. A múltkor kicsit nyűgös volt, sírt közben. Apja mondta neki: Ábriska bátor, anya vágja a haját a zümivel. Ő meg csak sírt, csak sírt, közben meg azt hajtogatta, hogy „bátor, bátor”. Igazi kis hős!

Nagyon ügyesen felmászik mindenre, a játszótéren is sok csúszdára, mászókára fel tud menni egyedül. Otthon is ha nem nézek oda egy pillanatra már az etetőszékben áll. Ki tud mászni még a rácsos ágyból is. Egyszer már 45 perce aludt, néma csend, hirtelen hatalmas üvöltés. Rohanunk be, az ajtó beleütközik a gyerekbe: a földön feküdt… Persze a kis szaros úgy megijedt, sírt vagy félórán keresztül. A lépcső felfelé kapaszkodás nélkül fel tud menni 5 lépcsőfokot, kapaszkodva meg egyesével lépked. Néha úgy viselkedik mint egy kis tank. Kérdezte is múltkor egy apuka, hogy van nagyobb testvér, ugye. Mikor mondtam, hogy nincs, akkor meg, hogy de közössége jár már, ugye. Mondtam neki, hogy nem, magától ilyen. Nagyon szeret hintázni a bugyihintában, ha meg otthon akar, akkor ráül a kinyújtott lábadra és rázendít: hiiiiiintaaa, hiiiiintaaa. Kapott kismotort is, még kicsit nagy és nem tudja tökéletesen kormányozni, ezért ha végiggurult vele felkapja, a hóna alá vágja és visszaviszi a kiinduló helyre. A játszótéren általában minden kavicsot bevesz a szájba egyesével, leszopogatja és utána odaadja nekem. Az elején még próbálkoztam a „fúj, köpöd ki azonnallal”, de aztán rájöttem, hogy csak a folyamatot gyorsítja és még több kavicsról nyalja le a nem-akarom-tudni micsodát. Persze addig már eljutottunk, hogy minden kavics előtt mondja, hogy „fúj” és vigyorog hozzá.

Összeszedtem a játszótéri anyák alaptípusait:

Topmodellek: mindig kifogástalan a megjelenése, valószínűleg korán szült, a gyerek már 4-5 éves, önállóan eljátszik, neki nem kell bemennie a homokozóba a tűsarkúban és nem megy be a francia manikűr alá a homok. Általában magas, jóképű apuka is társul hozzá öltönyben vagy valami sportos szerkóban.

Tarisznyarákok: ránézésre megmondod a mamamis nick nevét, általában kendőzik, hosszú szoknya vagy buggyos nadrág, cuki szandi, haja copfba fonva, ha őszül nem festi. Guggol a homokozó szélén.

Öreg anyák: későn szültek, túlparázzák a dolgokat, olyan nagymamásan nyomják (nem feltétlen a koruk miatt, inkább a stílusuk olyan öreges), folyton kárognak – le fogsz esni, az előbb ültél be a hintába, már megint a csúszdához akarsz menni, nem a tied stb.

Sokgyerekesek: rutinosan koordinálnak 3-4 gyereket, látszik rajtuk, hogy spanjuk az egész park, már néhány generációt felneveltek a játszón. Állnak és beszélgetnek a többiekkel, míg a 10 hónapost nevelgetik a nagyok.

Őrültek: tuti szóba elegyednek veled, furcsán beszélnek, furcsa témákról, furcsa reakcióval.

Lányanyák/fiúapák: 25 évesen 5 éves gyerekkel, nem tudod, hogy a bátyó-e vagy az apuka vagy a bébiszitter.

Átlagosak: tuti babakocsival közlekednek és arról beszélnek, hogy most jött meg a kenguru, nagyon jó lesz bevinni a gyereket a kocsiból a bevásárláshoz, csak nehogy rászokjon, hogy hurcolják a seggét. Közben valami édességet nyomnak a 10 hónaposba.

Normálisak: magamat és még néhány ritka egyedet sorolok ebbe a kategóriába.