Tekintve, hogy tavaly a terhesség miatt kimaradt a téli
üdülés idén – újgyerek ide vagy oda – mindenképpen el akartunk menni síelni.
Úgy gondoltuk, hogy Ábris is elkezdheti már a tanulást. Októberben be is
írattuk a síiskolába, hogy ne teljesen nulláról kelljen kezdenie Ausztriában.
Mivel a síiskola minden hétvégére szervez sítáborokat az egyszerűség kedvéért
idén velük mentünk, mert a csomag minden elvárásunknak megfelelt (pályaszállás,
gyerekbarát szálloda, magyar oktatás stb).
Az utazástól eléggé tartottam, mert Milos utál autózni és
masszív üvöltésbe feszül a legrövidebb táv alatt is. Igaziból elég beijeszteni
az autós hordozó látványával és máris indul a műsor. Ez az úti cél meg azért
csak 5 órányira van… Szerencsére egész jól sikerült abszolválni az utazást,
nettó másfél órás teli torokból üvöltéssel teljesen elégedett vagyok, azt
hittem legalább 3 órát fog toporzékolni míg el nem ájul a fáradtágtól. Én
persze végig – fegyvernek egyáltalán nem tűnő tárggyal – aktív készenlétben vártam
mikor indul biggyedésnek a kis szája és – kamionos barátaink legnagyobb örömére
– egyből tömtem belé a cicit.
A szálloda korrekt volt, négyen egy szobában aludtunk,
amitől kicsit fáztam, de végül kibírtuk. Ábris lépcsős emeletes ágyon aludt,
deréktól lefelé kicsüngve a lukon – ezután fél szemem mindig rajta volt. Itthon
is emeletes ágyban alszik, de ugye nem egy szobában, és amit nem látok az nem
idegesít. A kaja nagyon jó volt, a gyerekeknek mindig külön főztek valami
kedvükre valót. A mintegy 10 családból minden gyereknek volt korban hozzá illő
pajtása, nagyon egymásra találtak. Ábris egy Adél nevű kislánnyal fonta
szorosabbra az ismeretséget. Nagy volt a barátság, hosszú ölelések, közös
étkezések, együtt síelés bizonyította a kölcsönös szimpátiát. Berendeztek egy
játszószobát is, ahol minden gyerek kedvére szórakozhatott.
 |
| Adéllal |
Sokat síeltünk mindannyian (na jó, Milos még annyira nem).
Ábrisnak délelőtt oktatás volt, addig Pingu snowboardozott, aztán mikor Ábris
végzett átadtam Milost, elmentünk Ábrissal síelni, alvásidőben Pingu ment ki
megint aztán én. Jól kihasználtuk a bérletet. Az oktató srácok a gyerekek igazi
kedvencei lettek, minden kicsi teljesen oda volt értük, igazán jól szót
értettek velük. A pályák igazán gyerekeknek valók voltak, és nagyon jó hó volt.
Az idő tekintetében az első és az utolsó nap szikrázó
napsütés volt, a középső 2 napon viszont szakadt a hó. Kb. 50 cm esett. A fiúk
szakadó hóban mentek szánkózni délután. 1 km hosszú szánkópálya volt, 30 percig
gyalogoltak fel.
Utolsó este minden gyerek kapott érmet és oklevelet, utána
dizsi volt. Nagyon élvezték. Azt hiszem ezentúl ezzel a csapattal fogunk járni,
olyan jó volt, hogy mindent pöpecül megszerveztek helyettünk és minden a
gyerekekről szólt.
 |
| Szakival, az egyik oktatóval |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése