Kicsi fiunk
nemsokára 2 éves lesz, tündér-bogár, igazi zseni, erőművész, szónok, mókamester
– és ezt minden elfogultság nélkül írom. Egész nap be nem áll a szája, nyomatja
a mondókákat, népdalokat, régi slágereket – mikor mi jön. A nagyfiú már a
nagyszülőkkel is nyaralt pár napot – szegények kicsit megtépázott idegekkel
szolgáltatták vissza az árut. A napokban Pingu vigyázott rá pár napig, mikor
este hazajöttem már könyörgött a gyereknek, hogy fogbja be egy kicsit. Néhány
gyöngyszem a repertoárból: Megy a gőzös Kanizsára; Az én rózsám vasutas; Mi
fáj, gyere mesélj, Mókuska. Vannak saját szerzemények is, mint például ez a
népdal-mondóka remix: „Falu végén kanális, enyém leszel kisangyalom, anyád is”,
vagy: „Anya, gyere ki, ég a házad ideki”. Káromkodásban is ugrásszerű fejlődést
mutat. Hétvégén dudált mellette egy autó, erre megszakítva az éppen aktuális
népdalt hanyagul odavetette: „Anyádba takarodjál innen” (ööö, nem én voltam!) –
majd rezzenéstelen arccal folytatta a gajdolást. Egyik nap a Mom Parkban lévő
szabadtéri kávézó előtt parkolt egy nagy szép motor. Ábriska persze egyből
betámadta, a motor vad szirénázásba kezdett az összes vendég és a tulajdonos nagy
örömére (nem beszélve rólam).
Elképesztő
erős: szinte felhúzza magát a konyhapultra, a földön ülve a kezére támaszkodva
fel tudja emelni a fenekét (aerobicos póz), körbe tudja talicskázni a lakást
(szerintem ezt én sem bírnám, illetve én ezt sem bírnám). Múltkor feldöntötte a
93 éves dédnagyanyját – kicsit nekiszaladt szegénynek, a dédi meg nem bírta a
gyűrődést.
Felvették
Brisit a szüleim utcájában lévő állami bölcsődébe (ez baromi nagy szám), én is
odajártam. Pillangó csoportos lesz, cseresznye jellel. Novemberben kezd, már
megvolt életem első szülői értekezlete – úgy érzem szeretni fogom a „Leiblinger-anyuka”
szerepkört.
A zsenialitás
megnyilvánulásának további jelei: magyarul és angolul is elszámol 10-ig,
megmondja a teljes nevét (legyünk őszinték ez nem kis teljesítmény
olyasvalakitől akit a szülei a Leiblinger Ábris névvel sújtottak), ki tudja
mondani, hogy „paralelogramma”, tud már néhány angol dalt is, percekig úszik a
150 cm-es vízben karúszóval anélkül, hogy bármibe kapaszkodna.
Néhány vicces
beszólás:
- Elesik, feláll, felkiált: semmi baj!
- (Megszakad a vonal) Mama eltűnt az éterben.
- (Jon tetkójára mutatva) Jon rajzolt.
- Mondtuk neki: add apának a csavarhúzót. Odaadta. Kösz. Erre megszólal a gyerek: kedves tőled! (Még jó, hogy dicséri magát ha már mi nem dicsérjük.)
- Gajdolva jár körbe: Úristenem, Úristenem!
- Apja mondja: ne csípjél! Gyerek: mert én is csíplek!
- Fáj a derekam, mondja (nagyapja után szabadon).
- Reggel Brisi átjött tepenyolcolni hozzánk, sötét volt, nem tudta az apja melyik felét tapogatja: a mellkasára azt hitte a háta. Megszólalt: apának fű nő a hátán.
- Pingu vett egy guriga cérnát, amit Ábris valamiért C vitaminnak hív. Ha kijavítjuk, hogy cérna, akkor elkezdi skandálni, hogy „cérna volna selyem volna mégis kifordulna” vagy „cérnára, cinegére ugorj cica az egérre”.
- Brisi eltűnt a játszón. Egyszercsak előkerül lihegve: „futni voltam” mondja (én szoktam mondani futás után).
- Rákapott a cicizésre: anya mutatja cicit, megkeressük, ciciiii hol vagy? itt a bimi! (bimbi) – remélem mire bölcsibe megy elhagyja.
- Pingu telefonált üzleti ügyben, Ábris rosszalkodott. Pingu hátba vágta, erre Ábris belekiabált a telefonba: „nem veri a gyerek hátát”. Erre Pingu rácsapott a szájára: erre megint belekiabált – „a száját sem”.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése